2015. július 19., vasárnap

#Hatodik kritika - Örökké más

Sziasztok, most egy kritikával érkeztem nektek. Elégé kicsit zavarban voltam, hiszen az egyik kedvenc blogomról kellett kritikát írnom úgy, hogy ne legyek se kemény, se engedékeny. 
Így hát itt is van a kritikám róla. :)

*************************************


 Kinézet

A fejléced eléggé megtetszett. De komolyan, nekem nagyon tetszik. A mögötte lévő háttér sem egy „csicsás” sablon, szóval megfelelő. Kicsit még „díszíteném” a helyedben, de egyébként így sem olyan rossz. A betűtípus és szín jó, de annyira kicsi, hogy nem is hívja fel a figyelmet a blogra. Legalább 2-szer akkorára állítsd és középre vagy fentre próbáld igazítani. A design tetszik, bár bőven van benne kódolás, mégsem esett túlzásba a designer. A szöveg könnyen olvasható és a betűméretek is megfelelőek.
  25/ 22
Történet
 
Hát… nem is tudom. Amikor bele kezdtem a történetedbe arra gondoltam, nahát ilyet még nem olvastam, végre egy ilyen történet, ami nem sablonos, vagy nem koppintották, vagy nem végre egy Fanfic, amiből rengeteg van. Nagyon érdekes! Tejesen új! Az eddigi részek valami fantasztikusak lettek. Szerintem egy rendkívüli sztoriba sikerült bele kezdened. Nem tudom, hogy honnan jött hozzá az ihlet, de engem megfogott a sztori. Az egyediség csak úgy sugárzik belőle. Talán annyi nemtetszésem lenne, hogy kicsit gyorsan történnek benne a dolgok.A fogalmazásod tetszik, egyedi a stílusod ez bejön, látszik, hogy imádsz írni, és szereted, ha minden úgy van le írva, ahogy elképzeled, szinte magam előtt láttam a történéseket és a karaktereket. Izgalmas és eseménydús bejegyzéseket írtál, gratulálok!  Gratulálok hozzá. Bár a párbeszédek hosszán kéne változtatnod egy kicsit, de amúgy felemelő olvasni. 
 
Pont: 25/24
 
 
Összesen: 50/46
 
 

2015. július 14., kedd

Blogajánló :)

Sziasztok, úgy döntöttem, hogy blog ajánlóval érkezek nektek, akinek bejön a horror sztorik, amiben található romantikus száll is, az nézzen be ebbe a blogba Kárhozottak Krónikák. 1 
Szépen kidolgozott design és a történet hangulata borzongató, és a benne felmerülő kételyek és találgatások és a rém kilétének a találgatása izgalomba tartsa az olvasót. Persze nem mindenkinek jön be egy ilyen horror sztori, de aki megszereti minden bejegyzés után várni fogja a következő fejezetet.
A lány mellesleg olyan jól ír, hogy vizuálisan látom magam előtt a történéseket, ettől néha a hideg kiráz, mikor olyan részhez érünk, amitől legszívesebben az ágyamba bújnék. :) A további részeket olvasva, amik még nem jelenített meg, hááááát jó borzongatást kívánok nektek. Élvezzétek a történetet.
A főszereplő csaj az egyik kedvencem benne, bár kicsit irritál most már, hogy mennyi pasija lett hirtelen, de azt is tudom, hogy Damon és Dane kapcsolata sem tejfel főleg attól kezdve, hogy felbukkan a történetben Jareth, aki valamiért szereti a lányt, és a lány is őt. Történet olvasása közben minden kifog derülni várjátok szeretettel. :)
 

Vihető fejlécek :)

Sziasztok, sajnálom a sok késést, ami beállt a blogban, kicsit elvoltam veszve. Ismét aktívvá vált a blog, így lehet rendelni tőlem fejléceket és kritikákat is. :)
Ha viszed írd meg kommentben.
Köszi. :)

Vihető 


2015. június 1., hétfő

#Ötödik kritika- Lightning Bri történetei

Sziasztok. Sajnálom a késést. Most megint kritikával jelentkeztem nektek. És hamarosan hozok még bejegyzést, és sok minden mást, amit összegyűjtöttem nektek, amik nekem is sokat segítettek. ;)
Remélem hasznát veszitek.

Lightning Bri történetei



Kinézet :

Tetszik a fejléced alapja. Színek passzolnak, a rózsaszín illik a bloghoz. És maga az oldalhoz illik. Jók a színek, illenek a történet hangulatához és a fejléchez. A menü jó helyen van, nincsen tele dobálva az oldalad oda nem illő dolgokkal rendszeres és presszíz. Bár a fejléc alatt lévő oldalaid listája kissé zavart, szerintem elég lenne, ha külön sorolnád fel őket.

25 / 23

Történet :

Nem kertelek, én azonnal beleszerettem Ayane történetedbe, és mikor megtudtam, hogy lesz egy külön blog neki, nagyon megörültem, hiszem végre nem kell kikeresnem a többi történeted közül. Olvastam még tőled a Forks üdvöskéit, ő is arra a sorsra jutott, mint az Ayane bár annak a címe meg maradt. Nekem nagyon tetszenek, az-az egy nem, hogy azonnal vége lett a Forks Üdvöskéinek, szerintem lehetne hosszabb, hiszen sok minden úgy maradt, hogy lóg a levegőben, bár ismerve téged, ki fogod jobban dolgozni. ;)
Ahogy olvastam láttam, hogy vannak elég szép krimijeid is, amiket nem folytattad, amit nem akartál, vagy nem mertél, hát elég kemény lett az egyik, ami a kedvencem is lett. Én személy szerint örülnék, ha fojtatódna az is, de ez te tudod. Nekem tetszenek a történetek, néha olvasva láttam, hogy gyorsan írsz, így néha elmarad néhány betű. De ezt mérsékelt, ki lehet javítani.

25/24

  Összesen:  50/47

2015. április 23., csütörtök

227

Sziasztok, hát, ahogy rá néztem a blogra, hogy új kritikát hozzak nektek, mit láttam ezt 227 oldalmegjelenítés nagyon örülök neki, hogy már egy nap alatt 101-re nőtt a népszerűsége, és már plusz napok alatt megnőtt a nézettsége, nagy az öröm, hiszen nem gondoltam volna, hogy lesz bárki, aki felnézne a blogomra, s épp azon gondolkoztam, hogy törlöm, mikor jönnek az üzenetek, hogy kérnek kritikát tőlem. :)
A kategória sorolásba azokat a blogokat rakom, akiknek a blogjait megszerettem és igényesnek tartottam. Aki szeretné, hogy az ő története is bekerüljön valamelyik sorolásba az üzenjen nekem a Kapcsolatfelvétel űrlapon keresztül. 
Nem mindenki kerül fel. 

Kristen128


#Negyedik Kritika - Explosions


http://someonescallingmynameharrystyles.blogspot.ro/





Kinézet :


Tetszik a fejléced alapja, ez már egy jó pont lehet számodra, mert jó ideje nem mondtam ilyet vagy hasonlót. Bár kicsit sötét, de ahogy olvastam a történeted, illik hozzá. Tetszik az angol cím és épp itt ütközik ki az, hogy én miért használnák angol címet, mivel jobb vele az összhatás, főleg egy történetnél... Jók a színek, illenek a történet hangulatához és a fejléchez. A menü jó helyen van, nincsen tele dobálva az oldalad oda nem illő dolgokkal rendszeres és presszíz. El kell mondjam, hogy nem vagyok egy Harry rajongó (bocsássatok meg), de, ahogy felléptem a blogodra elsőre megtetszett, s el kell áruljak valamit neked, már jártam a blogodon. 
25 / 22
Történet :

Amint megnyitottam a blogot, már tudtam, hogy jártam már itt valamelyik nap és már akkor megfogod az írási stílusod. Látszik, hogy össze szedett vagy, ahogy a szavakat választottad egy mondathoz. A fogalmazásod, ahogy a történeted kerekedik, lényegre törő nem unalmas monológ. Nagy részletességgel írod le a történéseket és ez csupán jó lehet, bele tudom magam képzelni a helyzetbe, hogy mi merre található, és az adott személy mit érez abban a pillanatban.
Gratulálok a blogodhoz s további sikereket kívánok hozzá!
Nekem nagyon bejött. ;)
(Megtalálod a történeted a Fanfiction blogok kategóriában)

25/25

 Összesen:  50/47

2015. április 19., vasárnap

#Harmadik Kritika - Close but not close enough

http://closebutnotcloseenough.blogspot.hu/

Kinézet :


Tetszik a fejléced alapja, ez már egy jó pont lehet számodra, mert jó ideje nem mondtam ilyet vagy hasonlót.  Érdekes és egyedi ötlet lehet ez a részedről, még is vannak amikkel kiütközik. Jók a színek, a modulok jók, maga a design tetszik.Gyönyörű az összhatás. Nekem nagyon tetszenek a színek.
25 / 22
Történet :

Amint megnyitottam a blogot, már tudtam, hogy One Direction bandával kapcsolatos blogot fogok olvasni, ami egyedibb lett! A prológusodat olvasva már látszik az össze szedettségedet, ahogy a szavakat választottad egy mondathoz. A fogalmazásod, ahogy a történeted kerekedik helyesírási hibák nélkül. Nagy részletességgel írod le a történéseket és ez csupán jó lehet, bele tudom magam képzelni a helyzetbe, hogy mi merre található. Kicsit kevésnek tartom a párbeszédet, de ha a részek úgy kívánják akkor nem is kell bele többet írni.
Gratulálok a blogodhoz s további sikereket kívánok hozzá!

25 / 25

Összesen : 50 / 47

2015. április 16., csütörtök

#Második kritika - Secret, Lies, Happy Ending?

http://wheredreamscometrue-london.blogspot.hu/

Fejléc:

Egyszerű és nagyszerű.
Amúgy meg az összemosások szépek, a betűtípus passzol. Összességében tetszetős.
Nekem bejön. Ez a piros árnyalat is hozzá, simogatják a szemeimet. 

Dizi:

Magába a teljes kinézetbe azonnal beleszerettem.Összhangban vannak a színek, a design nagyszerű, hangulatos. Azonnal bele szerettem a színeidbe.

Történet:

Oké, kezdjük is hozzá. Hát magát a történetet a hónap elején kezdtem el olvasni, és azonnal felfigyeltem a fogalmazásodra. Nem görcsölsz egy ponton a történetben. Jól megírt választékosan fogalmazol.Gondolom, sokat olvasol. Mindenesetre meglátszik, hogy igyekszel igényes munkát összehozni, és megnyugtatlak, ha engem kérdezel sikerült is.

Összességében:

Mindenféleképpen ajánlom olvasásra, kellemes időtöltés, ha valaki igényes jól megírt romantikus történetre vágyik.

50/41*

*Ez a blogod pontját jelenti értsd: 50-ből 41-érted el.

Díj a szerzőknek! :)

Ezt a díjat azoknak a szerzőknek küldöm, akiknek imádtam a történetüket. :)
Igaz kicsit késve hoztam meg a bejegyzést, de itt van.


Ezt a díjat küldöm:

  • Bri Bridgit mindegyik blogjának 
  • Démonok között blognak
  • Álarc mögött blogírójának
  • Álomvárnak
  • Minden perc, mintha az utolsó dal lenne írójának.

A blogon hamarosan meghirdettem az első blog versenyt.  Aki jelentkezne rá azt szeretném megkérni, hogy iratkozzanak fel a blogra. 
Köszönöm. :)

#Első kritika - Démonok között

Fejléc:

Nekem tetszik, ez volt az első a blogban, ami szemet ütött nekem. 
Amúgy meg az összemosások szépek, a betűtípus passzol. Összességében azonban tetszetős.

Dizi:

Magába a teljes kinézetbe azonnal beleszerettem. A színek lágyak, szinte simogatják a szemeim, összhangban vannak, imádom. Minden rendben van, a szövegdoboz, a chat, a menüpontok... Mind oké.

Történet:

Oké, próbáljuk meg összeszedni a gondolatokat, amik a fejemben vannak. Először is, nagyon választékosan fogalmazol, kíváncsi lennék, hány éves vagy. Gondolom, sokat olvasol is. Mindenesetre meglátszik, hogy igyekszel igényes munkát összehozni, és megnyugtatlak, ha engem kérdezel sikerült is. Bár azt megjegyezném, hogy tényleg van különbség a javított és az eredeti részek között. Helyesírási hibát egyáltalán nem találtam, szóval minden elismerésem.

Összességében:

Mindenféleképpen ajánlom olvasásra, kellemes időtöltés.


50/40

2015. április 15., szerda

Köszöntö!

Drágaságaim!

Meg kell mondjam, igen sokat gondolkodtam azon, hogy tényleg meg kéne-e nyitnom-e blognak a kapuit. Mivel ilyet még nem csináltam. És, ahogy látom, már mindenki számára világos lehet, a világháló padlásig van tele az effajta véleménykifejtős okosságokkal, igényesekkel és... kevésbé igényesekkel. 
Mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom, így most ünnepélyesen megnyitom szerény kis blogom kapuit, és reménykedem, hogy én is majd az első csoportba tartozhatom. És sokatoknak okoz majd nagy örömöt.
Tőlem majd kérhettek kritikát az irományaitokról, illetve kategóriákat hozok létre a blogoknak. Mindenesetre megpróbálok élvezetes időtöltési lehetőséget nyújtani, tanácsokkal és segítségekkel szolgálni.
Miután sikerült ezt ilyen szépen megfogalmaznom, itt le is zárnám ezt a kisebb monológot, és remélem, megjön a kedvetek:)
Csók:
Kristen128.
 
Erre a bejegyzésre nyugodtan írhatjátok a blogotok nevét. :) 
És, ahogy időm engedi hozom is a véleményemet és, hogy milyen kategóriába raktalak benneteket. Remélem Sokatok jelentkezik ide.